A világ ugyanaz, csak kicsit másként szemléljük: mi, akik olvasunk és írunk, illetve a karikaturista, aki észrevesz és ...
A Belügyminisztérium szerint pozitívak a visszajelzések, a Pedagógusok Szakszervezetéhez viszont egészen más vélemények ...
Orbán Balázs hajlamos volt komolyan venni főnöke békepárti szólamait, a maga módján elindult a gondolkodás útján, végül ...
Az eddigi legnagyobb támadást hajtotta végre kedd este Irán Izrael ellen, amely súlyos hibának nevezte a lépést. Nemcsak a ...
Korábban egy magánszemély feljelentést tett, miután egy nő azt állította a TV2-nek, hogy a Tisza Párt elnöke erőszakoskodott ...
Nemzeti szimbólumától fosztotta meg a Fideszt a kormányfő politikai igazgatója azzal az otromba elszólásával, amellyel megtagadta az 1956-os szabadságharc hőseit. Az eszményre rögvest lecsapott a legn ...
Nemrég az IRNA, vagyis az iráni állami hírügynökség most megerősítette, hogy a hadsereg ballisztikus rakétákat indított ...
Kis időre 398-ig gyengült a forint az euróval szemben, a dollárhoz képest pedig közel a 360-as határ. Az olajpiacokon eközben azt számolgatják, mekkora esély van arra, hogy Izrael megcélozza az iráni ...
Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti ...
Kihirdette Marco Rossi szövetségi kapitány az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretet, amelyben nincs ...
A 760 lóerős ABT Legacy Edition elég jó választás. Monaco kétségtelenül az a hely, ahol a leginkább össze lehet futni az ...
A John Deere piacra dobta az állítása szerint a világ legerősebb traktorjaként jegyzett 9RX-et. A háromféle kivitelben ...